Alapvető, társadalmi cél:
A program általános és alapvető célja az elsősegély elsajátításának népszerűsítése - mozgalommá szervezése, a civil szféra, a munkáltatók bevonása és társadalmi szerepvállalásuk erősítése. A hosszú távú cél megvalósításának alapvető lehetősége, hogy a közösség számára nyilvános helyeken (oktatási-, kereskedelmi-, sport-, kulturális-, hitéleti intézmények, tömegközlekedési létesítmények területén) az életmentésre alkalmas eszköz kerüljön kihelyezésre, ezzel az elhelyezett eszközök a laikus elsősegélynyújtók számára is hozzáférhetővé váljon.
Átfogó célok: A munkahelyi balesetvédelmi oktatásba integrálni a hirtelen szívhalál mérsékléséhez szükséges ismereteket, és ezzel a lakosság egyre szélesebb körét felkészíteni a környezetében bekövetkező hirtelen szívhalál esetén nyújtandó segítségnyújtásra.
Közvetlen, konkrét cél: A programban a pályázat eredményeként a rendelkezésre álló erőforrás mértékéig, de legalább 100 db félautomata defibrillátor kerül elhelyezésre a közösség számára nyilvános helyeken, és a program biztosítja az eszközök kezelésébe, felügyeletébe bevont személyek képzését, illetve a program minimum két éves fenntarthatóságát.
JESZ PROGRAM BEMUTATÁSA
Hirtelen szívhalál Hirtelen szívhalálnak nevezzük azt a szíveredetű halált, ahol a tünetek fellépése és a halál bekövetkezése között maximálisan egy óra telik el. A hirtelen szívhalál hátterében mindig szívritmuszavar áll. „ Ilyenkor a szív pumpáló teljesítménye megszűnik, így az agy és maga a szívizomzat is vérellátás nélkül marad. A beteg összeesik, nincs pulzusa és légzése."
Csak a gyors újraélesztés segíthet: A kamrafibrilláció felléptétől számított 5 percen belül még valószínűleg maradandó károsodás nélkül visszafordítható a folyamat, 10 perc után a túlélés esélye már minimális. Az újraélesztés sikerét a gyors felismerés, a hamar megkezdett újraélesztés, illetve a minél gyorsabban rendelkezésre álló defibrillátor készülék jelenti. Életmentő Pont: Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete 4400 Nyíregyháza, Tiszavasvári út 41. |