Aktuális, legfrissebb információk, hírek!

frissítve: 2017.01.31.

Az elektromos mopedek kapcsán készített tények és tévhitek megnevezésű tájékoztató!

 

A tájékoztató magában foglalja azokat a téves állításokat, melyeket a buszvezetők fogalmaznak meg az érintettek irányába, illetve az azokat cáfoló, vagy pontosító válaszokat.

>>>bővebben

Nemzeti Ima a Mozgássérültekért

Szövetségünk tisztségviselői, tagsága előtt ismert, hogy mozgalmunk ebben az évben ünnepli a MEOSZ alapításának 35. évfordulóját. Számos rendezvényre kerül sor az év folyamán Szövetségünk szervezésében, melyek közül rendkívül figyelemreméltó az alábbi rendezvény szeptember 16-án (pénteken) MÁRIAPÓCS (Sz. Sz. B. M.) – Nemzeti Kegyhely Bazilika (minor) templomában megtartásra kerülő Nemzeti Ima a Mozgássérültekért rendezvény.

>>>bővebben

Köszönetet mondunk

mindazoknak, akik a személyi jövedelemadó egy százalékát a súlyosan mozgáskorlátozott és fogyatékossággal élő emberek segítésére ajánlották fel.

A személyi jövedelemadó meghatározott (1%) részének az adó rendelkezése szerint felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény alapján Egyesületünk 2014. évben

234. 525,-Ft támogatást kapott.

Az összeg az alapszabályzatunknak megfelelően került felhasználásra.

Felvételi a Mozgásjavító iskolába!

tovább>>>

Hotel Solar Nagyatád

kirándulássorozat!

>>>tovább

Lesz megoldás: a miniszter válasza az ombudsmannak a mozgássérült emberek lakásának akadálymentesítési támogatásáról

Indokoltnak tartja és a Kormány elé terjeszti Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Székely László alapjogi biztos kezdeményezését, amelyben az ombudsman a mozgássérült emberek lakásának akadálymentesítési támogatását szabályozó kormányrendelet módosítását javasolta.

>>>tovább

Új elnök a MEOSZ élén:

 

KOVÁCS ÁGNES

A MEOSZ május 8-án, Siófokon tartotta tisztújító küldöttközgyűlését. A szervezet új elnököt választott – mivel dr. Hegedűs Lajos, aki tizennyolc éven át vezette a szövetséget, nem indult újból az elnöki tisztségért -, emellett új elnökséget, felügyelő, valamint etikai bizottságot. A küldöttek a két elnökjelölt közül elsöprő többséggel Kovács Ágnesre adták le a voksukat.

 

 A MEOSZ új elnöksége

 

ELNÖK: Kovács Ágnes

ALELNÖK: Földesi Erzsébet, Braun János

TAGOK: Bodor Zoltán, Bukta László, Csiszár Attila, dr. Chikán Csaba, Mesterházy Zsolt, Szakáll István, Szécsényi Lajos, Székely József,

 

 FELÜGYELŐBIZOTTSÁG

ELNÖK: Balogh Zoltán

TAGOK: dr. Urbán – Szabó Béla, Farkas Zsolt, Nagy Józsefné, Válóczi Ferenc

 

 ETIKAI BIZOTTSÁG

ELNÖK:  dr.Hegedűs Lajos

TAGOK: dr.Thiesz József, Salma Ferencné

 

 Az elképzelésekről, tervekről bővebb információ olvasható a MEOSZ 2015. májusi Humanitás újságában és honlapján: www.meosz.hu

 

Forrás: Humanitás

SAJTÓKÖZLEMÉNY

 A mozgássérült emberek jövőjéről egyeztetne a MEOSZ a miniszterelnökkel 

Konzultációt kezdeményezett a mozgássérült emberek jövőjéről Orbán Viktor miniszterelnökkel a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke a kormányfő múlt pénteki, Ötéves a kormány című konferencián elmondott beszédének hatására. Kovács Ágnes levelében hangsúlyozza: a mozgássérült emberek is a munkába igyekvők, bérből és fizetésből élő adófizetők közé akarnak tartozni, ehhez azonban másokkal egyenlő esélyeket kell kapniuk, amelyhez nem jótékonykodó, hanem a felzárkózás esélyét biztosító államra van szükség.

Az elnök úgy fogalmaz: „Az ön gondolatai a jövőről és a mi „álmaink” azonosak, már csak az a kérdés, mit kell tennünk annak érdekében, hogy ezek a hosszú távú tervek a mindennapok gyakorlatává váljanak. Úgy érezzük, a mozgássérült emberek és családjaik az elmúlt évek vesztesei voltak, amin változtatni kell. Mi is alkotó részesei szeretnénk lenni a mindennapi magyar valóságnak!”. Majd úgy folytatja: „Magyarország a miénk is és megszületésünk pillanatától mi is részesei kívánunk lenni a fejlődésének. Közös világban élünk, közös célokkal és álmokkal, amelyekért csak akkor vagyunk képesek tenni, ha lehetőséget kapunk rá! Ha nem teherként, problémaként kezeli az állam a létünket, a megoldásra váró problémáinkat!”.

A MEOSZ az elmúlt harmincöt évben számtalanszor bizonyította, hogy képes a konstruktív szakmai együttműködésre, ezúttal is ezt ajánlja fel a kormányfőnek. Orbán Viktor múlt pénteki beszédében úgy fogalmazott, a kormányzás középpontjába ezentúl az emberekre való odafigyelés kerül, ezért a MEOSZ bízik abban, hogy ez a fordulat a mozgássérült és fogyatékos emberek ügyében is több odafigyelést, valós és érdemi párbeszédet eredményez a kormányfő és a kormányzat egészének részéről.

 További információ: Gábor Imola sajtófőnök (30/466-1559)

 Budapest, 2015. június 3.

 Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége

forrás: MEOSZ

Csak néhány száz mozgássérült emberen segít az útdíj-kompenzáció

A MEOSZ egyetért azzal, hogy a legsúlyosabb állapotú mozgáskorlátozott emberek ne fizessenek dupla összegű útdíjat azért, mert állapotuk miatt csak kisbusszal tudnak közlekedni. A Szövetség üdvözli a számukra kidolgozott útdíj-kompenzációs rendszert, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a könnyítés a mintegy negyedmillió mozgáskorlátozott emberből legfeljebb néhány száz főt érinthet, miközben a mozgássérültek közlekedését súlyosan megnehezítő, 2011-től bevezetett kormányzati intézkedések változatlanul érvényben vannak, és ez idő alatt a kabinet alig tett valamit a közösségi közlekedés akadálymentesítéséért.

tovább>>>

Kormányhivatalnál igényelhető Gépkocsi Szerzési Támogatás tájékoztató (elektromos mopedekre)

tovább>>>

Fogyatékosság-barát díjcsomag a Telekomtól

A Magyar Telekom fogyatékossággal élők számára kialakított díjcsomagja volt  az Európai Esélyegyenlőségi Nap kerekasztal beszélgetésének apropója. A díjcsomag speciális kedvezményt és élethelyzethez igazítható felhasználási opciókat kínál a különböző fogyatékossággal élők mindegyikének.

tovább>>>

Augusztustól akadálymentes villany- és gázszámla kérhető

 Augusztustól a fogyatékos fogyasztó írásbeli kérelme alapján akadálymentes számlát kaphat a villany- és gázfogyasztásról, jövő augusztustól pedig a víz-, a távhő- és a szemétszállítási számlát is ily módon veheti át. Az akadálymentes számla háromféle lehet: Braille-írással nyomtatott, akadálymentes formátumú elektronikus, illetve könnyen érthető elektronikus számla. Az említett szabályokat a parlament által februárban módosított rezsicsökkentési törvény tartalmazza.

Forrás: HUMANITÁS (A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége lapja)  

FELHÍVÁS: felvétel a Nappali Intézménybe
>>>tovább

A foglalkozási rehabilitáció jelenlegi és jövőbeni megvalósulása a Start Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságnál

 

 A Start Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Közhasznú Nonprofit Kft. célja az 1988-as megalakulása óta, az alapító Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesület szándékának megfelelően munkalehetőség biztosítása azoknak a megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő személyek részére, akik a nyílt munkaerőpiacon hátrányos helyzetben vannak. Olyan munka biztosítása, amelyet a meglévő képességükkel maradéktalanul el tudnak látni, és amely a rehabilitációjukat a lehető legteljesebb mértékben elősegíti. >>>tovább

- fel -

 

   Kezdőlap

   Aktuális

   Esély Centrum

   Szolgáltatásaink

  Támogató szolgálat

  Nappali Intézmény

   Jogszabályok

   Segédeszközök

   Vox Humana

   Galéria

  Sorstársi tanácsadó

  Kortárs tanácsadás

   Közhasznúsági jel.

   Kapcsolat

Kérjük tisztelt tagjainkat, hogy a munkaterveben szereplő helyi csoportgyűlések pontos időpontjáról telefonon érdeklődjenek a csoportvezetőktől, mivel az időpont változhat.

 

Rehabilitációs lakóotthon bemutatása!

Parkolási kártya

mozgásukban korlátozott

személyek számára

az Európai Unióban:

Feltételek a tagállamokban

 

 

Publikus gyógyászati segédeszköz törzs – 2016.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Copyright 2012 Nyíregyháza, minden jog fenntartva.